Személytelen

Személytelen város. Személytelen utca. Személytelen ruhák. Személytelen emberek.

Csak a sajt a fontos. A nyolcvan darab trappista. 500 Forint. A könyök a bordák közt. A tiprás. A másikon átnézés (de nem látás!). Csípjünk bele, ne simogassunk. Ha puha, akkor gyenge.

Így van ez. Személytelen.

Az önös érdek minden előtt. Csak ÉN számítok, te nem is létezel. Eltiporlak, és nem érdekel a gyereked, a hiteled, a lakásod. ÉN számítok csak, ÉN vagyok a világ. ÉNközpont.

Személytelen, lényegtelen.

Azért kíváncsi lennék, ha a többiek nem kapálnák meg a krumplit, ha a többiek nem termelnék meg azt, amit az ÉN megenne, akkor mi lenne az ÉNnel? É(he)N döglik, rohadt gyorsan.

Személytelen összefogás. Személytelen együttműködés. Személytelen ÉN. Mert személytelen.

És még valami. Az ÉN lenne a lényeg, a főnök, az egyedi gondolatok és cselekvések közös sziklaalapja.

De mégis irányítható. Bebeszélhető. Rángatható és meghülyíthető. Nem kell más hozzá, csak egy jó szónok.

Egy Személytelen Én Szónok.