Tanuljunk lovagolni

Kezdetek.

Felmerülhet a gondolat bennünk, hogy az otthoni nagy tunyulást ellensúlyozandó, valami mozgáslehetőséget keressünk. Lehet sok dolog közül választani, úgymint favágás, biciklizés, nagybevásárlás… Mindegyiknek megvan a maga öröme és teljesítményigénye, bár mindegyik nélkülöz egy fontos elemet: a lovat. Ezen az állapoton csak egyféleképpen lehet segíteni, ha olyan sportot választunk, amiben szerepel a ló. Ha lehet, akkor igazi ló legyen, mert a sportok közül van olyan, amihez használnak lovat, de azt nem kell reggelente abrakolni, csak lengeni rajta. Ha már kiválasztottuk a nekünk megfelelő sportot (értsd: lovaglás), már csak azt a mellékes, apró körülményt kell áthidalni, hogy még a büdös életben nem láttunk közelről ilyesmit, képről már tudjuk, hogy van ilyen, esetleg gyermekkorunkban az utcán még láttuk ezeket a nagytestű, lomha, klattyogóléptű vontatóeszközöket, de az már olyan rég volt…

A ló, mint olyan, először is érző lélek. Nagy beleéléssel tud a lábunkra taposni, csupa szeretetből, néha-néha a falhoz is szorít minket, mulatságból, vagy kirepít a boxajtón, rosszindulatból. Ne szegje azonban mindez a kedvünket! Ha megtanulunk szépen, kecses ívben érkezni a talajra, és nem kapálózunk a röppálya csúcsán összevissza a végtagjainkkal, talán még elismerést is kivívhatunk a lovardában jelenlévő többi lovastól. Ha mindezt még némán, mindenféle artikulátlan üvöltés nélkül is tudjuk művelni, elkönyvelhetünk egy-két gratulációt a szép gyakorlatunk után.

A kezdeti nehézségek könnyen áthidalhatók, lévén a ló következetes jószág, vagyis mindig rávehető egynémely bohókás mozdulatra, így naponta többször is gyakorolhatunk. Ha túljutottunk ezen, alaposan be kell gyakorolnunk az istálló és környéke rendbentartásának munkafázisait. Gyenge, puha tenyerünk hamarosan kemény, férfias marok lesz, telisdeteli vízhólyaggal, véraláfutással, de mindenekelőtt bőrkeményedéssel. A talicska a második héten már megismer és előre köszön, a lapát és vasvilla egy idő múlva összetegeződik velünk. Egyedül a trágya az, amit kezdettől fogva tegezhetünk, és a kedves családját is.

Eljutottunk odáig, hogy részletesen megismerkedtünk mindazzal a tennivalóval, amiket egy lovarda környékén tudni illik. Most már a lovakhoz közel is mehetünk, a feje irányából. Ne lepődjünk meg: a ló máshogy néz ki erről az oldalról. Jó tudni azt is, hogy ezeknek a kedves, jámbor lényeknek ez a fele nem rúg. Harap.

De ne ijedjünk meg, ez felismerhető.

Nagy, kék, nyomásra érzékeny folt, a kifoszlott ingujj alatt.

Tanuljuk meg kezelni ezt a problémát! Legyen nálunk mindig alapozókrém, tű és cérna. Az elsősegély csomagot elég az autónkban tartani, de a kocsiajtót soha ne zárjuk be, hogy szükség esetén azt bárki gyorsan felnyithassa, hogy a kötszerekhez hozzáférjen.

Testünk előbb-utóbb lila-kék-zöld és sárga lesz. Ez terepgyakorlatoknál nagyon jól jöhet, ezért inkább ne bánkódjunk. Hátra van még sok olyan dolog, amik nagyon érdekesek. Rengeteget fogunk még tanulni, bár a vakbélműtétig nem jutunk el. Viszont becsukott szemmel is eltalálunk a baleseti ambulanciáig, álmunkban is meg tudjuk mondani, hogy a röntgenes asszisztens milyen kölnivizet használ, vagy az ügyeletes sebészek beosztási rendjét.

A lovardában a következő lépés a lovak hátának megismerése. Ez az a terület, ami a lovak legérzékenyebb része. Meglátjuk majd például, hogy nyergelésnél előszeretettel fordulnak ki a nyereg alól, mi pedig vöröslő, felfújt pofával rogyadozunk, és megpróbáljuk a vihorászó lovat követni. Ahogy múlik az idő, ez egyre nehezebbé válik. Lovunk rutinosabb, mi pedig fáradtabbak leszünk. Ne törődjünk ezzel! Legyünk kitartóak! Vegyünk példát a lovunkról, mert ő aztán kitartó! Szorgos gyakorlással elérhetjük, hogy vállizmaink, lábizmaink kifejlődnek, ismerőseink elismerő pillantásokkal irigykednek ránk, és büszkén mesélhetünk lovasélményeinkről. A kórházi jeleneteket bölcsen hallgassuk el…

Előbb-utóbb lóra is fogunk kerülni. Ha sikerül arra az időpontra összeverbuválni a lovarda népét, amikor sort akarunk keríteni az eseményre, és megfelelő mennyiségű izomzat hajlandó is felsegíteni a lóra, már nyert helyzetben is vagyunk. A világ kitárulkozik, elnézhetünk mindenki feje felett, és rájövünk, hogy süt a nap, amit onnan lentről nem láthattunk a szmogtól.

A lovaglóleckék nagyon fontosak. Ne legyünk türelmetlenek! Ne várjuk azt, hogy már az első alkalommal teljes kört tudunk haladni. Türelmesen másszunk mindig vissza, ezzel is gyakorolva a nyeregbeszállás megpróbáltatásait. Felfedezhetjük, hogy egy idő múlva már egyedül is képesek vagyunk erre, bár eleinte nehéz lesz megfordulnunk a helyes menetirányba, de a gyakorlás csodákat tesz. Ha lovunk hangosan vihorászik, erélyesen szóljunk rá!

A futószárat ezért találták ki, hogy lovunk úgy nagyjából egyazon nyomvonalon haladjon, ezt patanyomnak hívják. Hülye neve van, az biztos, de ésszerű megjegyezni. Nem összekeverendő a hátsónkon éktelenkedő színes foltokkal! Akinek a kezében végződik a futószár, az az edző. Ha mondandónk van neki, tartsuk vissza. Akárhogy is sietne el mellőlünk, mondjuk el neki bármi áron, akár úgy is, hogy megmarkoljuk a mellén az inget. Ez alapvető szabály a lovardában. Az edző utasításait azonnal követnünk kell. Ebben gyakorlatot kell szereznünk persze, mert sokuk mondatszerkesztését erősen szűrni és dekódolni szükséges, de idővel az otthoni szótározás meghozza a gyümölcsét. Amit a szótárban sem találunk meg, az a mondanivaló nyomatékosítására való kifejezés, ezt behelyettesíthetjük a nekünk tetszetős szavakra. Vagy kicsillagozhatjuk, esetleg fejben kisípoljuk. Vannak olyan edzők, akik úgy beszélnek egész idő alatt, hogy Haki Tamás füttyművész izomlázat kapna tőlük. Örüljünk azért, mert a magyar beszéd kifejezőereje semmi máshoz nem fogható!

Tehát a lovunkon ülünk, jó esetben nyeregben és jó irányban. Edzőnk kezében a futószár, és ha szerencsénk van, ezen eszköz másik vége valamely módon a lovunkhoz csatlakozik. Azért ez nem rossz dolog, ha megnézzük, hogy a ló mely tájékára van ez rögzítve, és mi módon. Ha például a csatlakozás alatt azt érti az edző, hogy rádobta a hátára, és az úgy is felejti, kezdjünk el gyanakodni. Miután befogtak minket, egy órányi üldözés után a lovarda legtávolabbi sarkában, a gyanakvásunk nem volt alaptalan. A helyes csatlakozás a ló feje körül alakítható ki, de leginkább a zabla irányában. Azt is ésszerű még leellenőriznünk, hogy a lóról kilógó futószár és az, amelyik az edzőnkben végződik, egy és ugyanaz-e?. Azt is ellenőrizzük le, hogy a futószár nem feslett-e? Mert ha igen, meglepődhetünk, mikor a rendőrök lecsapnak rá, megbilincselik és elviszik. Ha rúzsos a szája, miniszoknyát visel, és ajánlatokat tesz, azért kezdjünk el gyanakodni, és cseréltessük ki. Fontos kellék még a kantár. Ez az az alkalmatosság, amit a ló fejére húznak. Ne keverjük össze a zaboszsákkal, mert nem ugyanaz! A kantár szíjakból áll, míg a zaboszsák némely lovardában csak a mesében létezik.

A kantárból, ha jó napja van a lovásznak, két hosszú szíj lóg mifelénk. Ezt hívják szárnak, ezeket nekünk kell a markunkba venni. A lovat ezzel fogjuk majd irányítani, de egyenlőre hsgyjuk békén, mert meglepődhetünk lovunk találékonyságán és fürgeségén! Edzőnk szókincséről nem is beszélve! Hagyjuk hát, hogy a futószár, mint olyan, egy bizonyos körön tartsa a lovat. Ha mi is rajta vagyunk ilyenkor, az már fél siker.

Ha már biztonságosan tudunk legalább fél kört megtenni, eljön az ideje annak, hogy az ülésünkön javítsunk. Az edző eddigi ordítva közölt utasításait most már figyelembe vehetjük. Próbáljuk ki, hogy mennyivel egyszerűbb a nyeregben fennmaradás, ha közelítünk a függőlegeshez. Azt is észrevehetjük ilyenkor, hogy a ló dőlése is a függőleges felé konvergál, ezáltal már mind a négy lábát tudja használni. Ez nem hiba! A jótékony hatás lemérhető edzőnk arckifejezésén és arcszínén, valamint a futószárat tartó keze sem fehéredik már annyira. Ebben a helyzetben fel fog tűnni, hogy a nyereg valóban egy kényelmes holmi, főleg, ha nem a kengyel tájékán ücsörgünk. Percről-percre, óráról-órára javul a lovaglótudásunk. Edzőnk infarktusközeli állapota is javulni kezd, légzése egyenletessé válik. Ezt észrevehetjük egyenletessé, szinte ritmikussá váló káromkodási hullámain is. A lovarda népe is lassan szétszéled, mert a látványosság megszűnt. Az a két-három ottmaradó szemlélő szinte biztos, hogy a városban éppen jelenlévő cirkusz néhány artistája, akik éppen kunsztokat tanulnak tőlünk. Ha fényképezőgép van a kezükben, akkor inkább túristák, akik összekevernek minket valami kozák népművelővel. Dagadjon a mellünk, mert lovaglásunk csiszoltabbá vált, ügetés közben egyre több időt töltünk a nyeregben.

Az kifejezetten kívánatos, hogy ne a hasunkkal vagy a hátunkkal érintkezzünk a nyereg ülőfelületével. Ne felejtsük el, hogy lovunk figyel ránk. Minden mozdulatunknak jelentősége van. Ha például elfelejtünk a megfelelő pillanatban kiemelkedni a nyeregből, ő fog könnyíteni magán. Ezt zaj formájában halljuk. Ha testesebbek vagyunk, mint amire a ló gyárilag kalibrálva van, valamint ügyetlenségünk eléri a piros sávot, a ló ezt jelzi. Szedjük ki a szájából a csizmánkat, húzzuk fel, majd magyarázzuk el a lónak, hogy csavarja feljebb a tűréshatárát. Edzőnk ilyenkor a fejét csavargatja. Ez ne zavarjon minket, a csikorgás nem a csigolyáiból jön, hanem a fogai közül. A futószár, ami eleinte a hallható frekvenciatartomány felső felét ostromolva pengett feszesen, lassan-lassan lazulni látszik. Vagy megnyúlott. Mindenesetre igyekezzünk a kört tartani, mert edzőnk nyomán kifordultak a földből a vakondokok. Öreg Laci bácsi, a lovász kis köténykében vetéshez készülődik, valaki már megrendelte a boronálást. Az első pihenőn lazítsuk el izmainkat. Az ügetés fáradalmait próbáljuk kipihenni.

Feszegessük le ujjainkat a ló nyakáról, és élvezzük a _csendes_ időt. Ez ügyben tárgyaljunk edzőnkkel, próbáljuk meg a szót belefojtani. Ha értetlen arcot vág közeledtünkre, alkalmazzunk különböző szótári, vagy szótárban sem fellelhető nyelvi szófordulatokat. Amíg ezeket fejti, csendben marad. Figyeljük a száját, ha nyitja, ontsunk rá újabb, még kifejezőbb jelentésű szavakat. Ha jegyzetfüzetet vesz elő és írni kezd, sikeresek voltunk.

A következő feladat a csizma használatának megtanulása. Ezen ne azt értsük, hogy a lóra csizmát húzunk, hogy használja! Nekünk kell a csizmánkat a ló oldalán végigkarcolni oly módon, hogy lovunk azt figyelembe vegye. Első pár alkalommal még harcolni kell a lóval, hogy visszaadja, de lassan beletanul ő is, és ciccentésre visszahúzza a lábunkra. Ha ez megy, megpróbálkozhatunk finomabb csizmasegítségekkel is. A ló alatt pihegve gondolkodjunk el azon, hogy a ló is érző lény. A csizma nem arra való, hogy a bordákat áttörve belülről masszírozzuk szegény párát. Finoman, ésszel vagy a csizmával, de irányíthatjuk lovunkat. Edzőnk erre nyomatékosan felhívja úgyis a figyelmünket, de ezt csak otthon, szorgalmas internetezés után értjük meg.

A gyakorlatok alatt a futószárra tetszetős mintákat csomóztunk. (Ezt később viszontlátjuk valamely népművészeti kiadványban. Ne kérjünk érte licencdíjat.) A végén fityegő ballaszt, aki az edző, csak arra jó, hogy lehorgonyozzon minket a lovarda egy behatárolt részére. Emiatt mások nem tudnak gyakorolni, de sebaj, a lényeg, hogy mi már tudunk lovagolni. Hiszen sok mindent tanultunk. Lovunk is kezd alkalmazkodni, mert tanulékony. Például megszokta, hogy nem röhög rajtunk hangosan, vagy ha haladásra akarjuk bírni, nem próbálkozik mindenféle trükkel, mint például nyulak a kalapból, vagy húzzunk egy kártyát, majd kitalálja, melyik volt az…

Gyakorlás közben sok olyan kifejezés fordul elő, amik leginkább csak lovagláskor hangzanak el. A ‘használd a pálcát’ kifejezést ne értsük félre ‘használt a pálcádra’. Mivel az edző is tudja, hogy fél órával ezelőtt vásároltunk be, nem fog ilyeneket mondani. Ha idáig eljutottunk a gondolatmenetben, jöhet az a része, hogy mit is akar a pálcánktól. Hosszú, kemény, de mégis rugalmas műanyagrúd, bőrfityegővel a végén. Azon kívül, hogy kiválóan megy az orrkarikánkhoz, egészen tűrhetően tudjuk a csizmánk szárába beletolni.

Edzőnk fejéről azt a nevetséges sapkát például már harmadik próbálkozásra le tudjuk a pálcával golfozni. Mivel lovon ülünk, menekülni könnyen tudunk. Edzőnk viszont nem tud követni, mert könnybe lábadt a szeme. Ez érdekes, mert a fülét találtuk el, kétszer is. Hmm…

De ne is törődjünk semmivel, hiszen mi fizetünk ezért a szórakozásért. Jár nekünk egy kis kikapcsolódás. Tehát a pálca használata. Nagyon fontos dolog, meg kell tanulni, hogyan alkalmazzuk helyesen. Ha fejünket kissé félrefordítva, huncut arcot vágva vakarjuk meg vele a talpunkat a csizmában, akkor helyesek vagyunk. Mindig mondja a mamánk is. Megpróbálkozhatunk még a többi ló szeme felé suhintani a pálcánkkal, és nagyokat kacagva bíráljuk el rögtön a dupla leszúrt rittbergereket, amiket lovastársaink mutatnak be ennek hatására. De lehetőségünk van a szomszédos karámban csendesen bambuló csődörcsikók felvidítására is, hasonló módon. A keletkező nyüzsgés és kiáltozás látványa nagyon szívderítő és pihentető! Tegyünk egy próbát a saját lovunkkal is! Legyezzünk a szeme előtt, esetleg üssünk jó csattanósat a szeme közé! Aztán kapaszkodjunk meg jó erősen, mert nyeregbiztonsági gyakorlat következik. Edzőnk ruhájának hasa része szép homogén módon le fog rongyolódni, míg körbe-körbe száguldunk, magunk után vonszolva őt. A lovarda teljes területét igyekezzünk bekóborolni ily módon, mert az összegyűjtött széna és szalma később még jól jöhet. Ha még nem únjuk, folytathatjuk a gyakorlást.

A könnyűügetésről nekünk egészen más véleményünk lesz! Az első próbálkozásra még biztosan nem tudjuk lemorzézni a nyeregben kedvenc viccünket, de ez hamarost változni fog. A sokadik kör megtétele után mozgásunk már ritmikusan összevissza lesz, ami azért haladás. Kiemelkedés-visszaülés. Ez a sorrend. Ebből ne hagyjunk ki egy elemet sem, mert az természetellenes viselkedés! Helytelen lábtartás a ló hasa alatt összekulcsolni a lábfejeinket! Helytelen ülésmód, ha a ló nyakára érkezünk vissza, vagy, ha a ló farkába kapaszkodva, lépteinket megnyújtva, de mégis könnyen ügetünk. Mindenképpen a nyeregbe visszaérkezve, lábunkat a kengyelekben támasztva kell véghezvinni a gyakorlatot. Ha a tévében látott rodeó jutna eszünkbe, nem járunk messze az igazságtól. Amennyiben elvétjük visszaülésnél a célt, új hangunk nagy tetszést fog aratni ismerőseink körében.

Ha már szükségét érezzük, hogy leessünk, lehetőleg az edzőnket vegyük célba. Stílusos, tigrisbukfenc szerű, ippont érő esésünk tetszeni fog neki, de ezt majd csak a kórházban tudja elmondani. Edzőnket élesszük újra, ha szükséges. Segítsük fel, poroljuk le, és kérjünk tőle elnézést és következő időpontot. Hallgassuk végig, amit mondani szeretne. Az elejéről és a végéről a felesleges fél-fél órát hagyjuk figyelmen kívül, csak a középső három mondattal foglalkozzunk.

Elfáradtunk. Lovunk és az edző még jobban. A fárasztó nap után vezessük vissza a lovat a helyére. Miután összeszedték az összes lovat, amit kieresztettünk e tevékenység közben, talán már kiveszik a kezünkből, hogy valóban a helyére vigyék. A lenyergelés feladata viszont ránk vár. Ez biztosan a kedvenc feladatunk lesz. Az izzadt, büdös lovat kerülgetni, míg lecsatoljuk róla mindkét oldalon a hevedert, lábairól leszedni a patavédőket, állandóan visszamenni a boxba és újrapróbálozni, a fejéről leszaggatni a kantárt, majd nehéz munkával kikapcsolni a csatokat. A nyereg alatt az izzasztó nyálkásra nedvesedett, ezért kicsúszik a nyereg a kezünkből és a lábunkra ejtjük. A hang, amit kiadunk magunkból, felébreszti a lovat, és a nyerget kiküldi a boxajtó elé. Ezen nagyon örvendezhetünk, mert így szemrevételezhetjük a nyereg szerkezetét. Az edzőnk új kifejezéseket talál ki, ez is örömmel tölt el bennünket. A lovászok némán, de csillogó szemekkel közelednek előremeredő vasvillával. A többi lovas több ostort is szerzett valahonnan, most ezeket suhogtatva közelednek. Ez már nem ad okot örömködni. Itt az ideje távozni. Köszönjünk el mindenkitől jó hangosan és főleg gyorsan, nyugtassuk meg őket, hogy jövünk még, majd menjünk ki a kapun. A nyomunkban felhangzó fiesta hangjai, nem biztos, hogy nekünk szólnak.

Mily öröm a lovagolni tanulás!